Fidzsi

Elnezest mindenkitol a hosszu hallgatasert, de rendes eves szabadsagunkat toltottuk Fidzsin, es mint az lenni szokas, nehez visszaszokni a dolgos blogirassal toltott hetkoznapokhoz. :) A foldi paradicsom, ahogy sokan hivjak a Fidzsi-szigeteket, kb 2000 km-re eszakra fekszik Uj-Zelandtol. Fidzsi kb. 320 szigetbol all, ebbol ket nagy, es mindossze 106 lakott. A mi gepunk Nadiban – az egyik nagyobbik sziget (Viti Levu) egy kozepes nagysagu varosaban – landolt este 9 kornyeken. Mondanom sem kell, hogy a homerseklet es paratartalombeli kulonbseg azonnal erezheto volt Uj-Zelandhoz kepest. Az erkezesi oldalon mar vartak bennunket a hostelbol. Ha azt vesszuk, hogy a 9 USD arban a transzport mellett a vacsora es a reggeli is benne foglaltatott, akkor azt mondhatjuk, hogy a szallasunk piszok olcso volt. Persze, ennyiert nem kell sokat varni: 10 agyas szobaban aludtunk es a furdoszoba valamint a WC is uberratyi volt. Mar korabban olvastuk, hogy nem erdemes a nagy szigeten maradni, ugyanis tengerpartjat sotetszurke homok boritja es a viz sem az az atlatszo turkizkek szinu, amire mi vagytunk. Ezzel szemben a mar fel orara levo kis szigetek feher homokos, kristalytiszta vizu tengerparttal csabitjak a turistakat. A hostel menedzsere, Donna, segitett nekunk kivalasztani es lefoglalni a hajoutakat a szigetek kozott. Mivel mar csak 6 ejszakank volt hatra Fidzsin, ezert azt ajanlotta, hogy csak ket kozeli szigetet latogassunk meg a Mamanuca szigetcsoportbol. Az egyik Bounty volt, ahol a Celebrity Love Island-et is felvettek, a masik pedig Mana szigete, ahol a Survivor show-t forgattak. Ugy voltunk vele, hogy ha ott vettek fel ezeket a TV musorokat, annyira nem lehetnek rosszak, szoval azonnal le is foglaltuk a szobakat mindket szigeten. A 6 ejszaka teljes ellatassal es hajotranszferrel 1500 Fidzsi dollarba kerult kettonknek (egy privat dupla szobaban), ami kb. 150000 Ft-nak felel meg.. Ha nem kellene sok ezer merfoldet repulni otthonrol, nem is lenne olyan draga ez a hely… :) Persze csak ha nem banja az ember, hogy nem a legjobb hotelekben alszik… de hat a tengerpartert jon ide az ember, nem? Kesobb rajottunk, hogy nem is kellett volna elore kivalasztani a szigeteket, mert ha egy un. Bula Pass-t veszunk, akkor akar minden nap mas szigetre utazhatunk, mig meg nem talaljuk az Edent! :) Masnap elmentunk egy szupermarketbe es vettunk vizet, mert Donna azt mondta, hogy a szigeten nem lehet csapvizet inni, es persze a kisebb szigeteken minden haromszor annyiba kerul. Ezek utan elkoszontunk Donnatol es felkaptunk a motorcsonakra, ami elvitt Bountyra. Az elso csalodas akkor ert, amikor kileptunk a feher homokos tengerpartra, es a partra sodrott korall- es kagylodarabkak szetdaraboltak a talpunkat. Kesobb a tengerparti kis kajibank sem nyugozott le teljesen, de az igazat megvallva kesobb rajottunk, hogy a filmek es a fotok teljesen eltorzitottak az elvarasainkat. Ha tenyleg az almunkat akarjuk megvalosulni latni, akkor komolyan ki kell nyitnunk a penztarcankat. Ezen felismerest leszamitva nagyon jol ereztuk magunkat. A napunk nagyjabol a kovetkezo mintat kovette: reggeli, buvarkodas (snorkelling), napozas a medence partjan, ebed, kajakozas, napozas es olvasas, uzsonna, napozas, strandroplabda, vacsora, billiardozas/koktelozas, alvas. Rendkivul megerolteto volt… :) Kozben osszehaverkodtunk egy osztrak csavoval es csajjal, Emanuellel es Katharinaval, akik voltak olyan kedvesek, es kolcsonadtak a kamerajukat miutan en szerencsesen anihilaltam a mienket. Tortent ugyanis, hogy elmentunk kajakozni a sziget masik oldalara es a rakok nezegetese kozben egy nagyobb hullam felboritotta a csonakomat. A kamera termeszetesen nem volt vizallo, ugy ahogy a zacsko sem, amiben tartottuk, ezt most mar biztosan allithatom. Az orom az uromben, hogy amugy sem voltunk megelegedve a kamerank minosegevel, szoval mar regota erett egy uj kamera vetelenek gondolata a fejunkben. Az urom az oromben viszont, hogy olyan bonyolult kamerat sikerult vennunk helyette, hogy legalabb is egy PhD kell a mukodtetesehez... Bounty-n a kaja valami isteni volt, de legjobban azt elveztuk, hogy nem kellett fizetni sem a kajakokert, sem pedig a snorkelling felszerelesert. Sok szigeten kepesek orankent 5-10 dollart elkerni ezekert. Bounty tengerpartja buvarkodasra lett teremtve: a tengegr 30 fokos, kb. 15 meterre a parttol volt egy kisebb korallzatony, ahol gyonyoruseges szinekben pompazo tropusi halakat lattunk. Egesz messzire el lehetett latni a viz alatt, annyira tiszta es atlatszo volt. Sot, meg csonakbol is siman lehetett latni a halakat es a tengerfeneket. A harom nap gyorsan eltelt Bounty-n es mar alig vartuk, hogy a masodik szigetet, Mana-t is lassuk. Mana kb. fel orara van Bounty-tol hajoval es joval nagyobb (ami nem nehez, mert Bounty-t fel ora alatt korbe lehet setalni). Itt mar 4-5 kulonbozo udulo is volt: a legnagyobb egy luxus udulo, de mi persze egy egyszeru backpacker (azaz hatitaskas – alias olcson szar) hostelbe mentunk. De hat, a legkisebb is szamit, mint az jol tudjuk. A manai szallasunk kb. 5 percnyire a sziget belsejeben, a falu kozepen volt… a helyi szemettelep mellett. Mondanom sem kell, hogy nem igazan tetszett a dolog, hisz Donna egy tengerparti kis bure-t igert, de akkor utott meg a guta csak igazan, amikor a recepcion azt mondtak, hogy ki kellene fizetni a szallast meg egyszer, mert Donnaval allando problemaik vannak a penzt illetoen. Hala istennek ekkora mar atragadt rank a helyiek altal allandoan emlegetett “Fiji time” felfogas. A fiji time (fidzsi ido) egy nagyon keplekeny fogalom. Azt mondjak, hogy valami 4-kor van, az valoszinuleg kozelebb van az 5 vagy 6 orahoz, ha egyaltalan lesz belole valami. Mindenki eszmeletlen laza. Ehhez valoszinuleg az is nagyban hozzajarul, hogy mindenki sort vedel egesz nap, es nagy valoszinuseggel a fuvet sem vetik meg. Egyik nap ki akartunk menni egy szervezett tura kereteben az udulo “hivatasos Ho-ho-ho horgaszaval”, Mozessel, de a csavo olyan szinten szejjel volt csuszva – ugy rohogott mint egy hiena, es teljesen osszefuggestelenul beszelt -, hogy ugy voltunk vele, jobb, ha egy masik halaszt keresunk. Kesobb rajottunk, hogy Mozes alapbol ilyen. Persze a masik halasz, akivel kimentunk, meg hulyebb volt, es ennek koszonhetoen nem is fogtunk semmit. Szoval visszaterve a szallas koruli probelmakra, sikerult elsikalni a dolgot, es nem kellett ujra kifizetni semmit, es igy ennyiben is hagytuk – Donnaval sem vesztunk ossze, pedig nagyon megerdemelte volna. A szallasunk, meg ha nem is volt a fidszi almunk megtestesulese, de a kaja legalabb jo volt. Az osztrak barataink nem voltak ilyen szerencsesek a szallasukon. Naluk aki nem jott kajalni az elsok kozott, annak nem jutott semmi… ez eleg gaz, amikor egy szigeten van az ember es nem tud leszaladni a TESCO-ba egy kis parizerert. :) Ami meg emlitesre melto, hogy vegul mi is lattunk egy szirti capat snorkelling kozben. A halasz, akit emlitettem, eloszor elvitt bennunket egy gyonyoru szep kis szigetre, amely kivaloan alkalmas volt a tengeri elovilag tanulmanyozasara – volt egy rahedli koral. Itt, a parttol egy olyan 50-100 meterre sikerult meglatnunk egy 1,5 meteres peldanyt. Livi es en, habar dagadt a mellunk a buszkesegtol, es azt is tudtuj, hogy ezek a capak nem tamadjak meg az embert, azert szepen tavolabb usztunk, Emanuel viszont a capa utan uszott es csinalt nehany fotot. Ime itt az egyik: En termeszetesen a kawa-t is kiprobaltam, Livi addigra mar elszunditott a koktelok jotekony hatasara. A helyiek mindennap isszak ezt a nemzeti italt – lehet, hogy ezert vannak ’fidzsi ido’-n.... Egyebkent borsnövény gyökeréből készül egyszerű módon: hideg vizet öntenek rá, és egy ideig nyomkodják a vízben a gyökérzúzalékot. Az így nyert ital hasonlít a mocsarvizhez (az ize is olyan), alkoholtartalma nincs, viszont erzeketlenne teszi az ember nyelvet es inyet, sot meg masnapos is lesz, ha kelloen sokat iszik... Egy het utan habar sajnalkozva, de megint csak annak tudataban hagytuk el Fidzsit, hogy maximalisan kihasznalnunk az ott toltott idot, teljesen feltoltottuk a „napelemeinket”, es sikerult szereznunk magunknak egy-ket uj baratot is. Kovetkezo bejegyzesunk Melbourne-bol es a gyonyoru Nagy Oceani Utrol kuldjuk...

Queenstown – Milford Sound – Queenstown – Christchurch

A Franz Josef-beli turank utan – a valtozatossag kedveert – ujra buszra pattantunk es elindultunk Queenstown fele. Bar Queenstown eleg kozel volt, megsem jutottunk el odaig estere, hanem Makaroraban toltottuk az ejszakat. Makarorarol az egegyadta vilagon semmi erdekeset nem lehet elmondani, szoval nem is tudom, hogy minek alltunk meg ott a busszal. Valoszinu, hogy ebben is benne van a keze egy ex-STRAY buszvezetonek. Hogy unalmunkat eluzzuk, elkezdtunk ultimate frizbizni a tobbiekkel: amerikaiak az europaiak ellen. Buszken mondhatom, hogy alaposan elgyepaltuk a gringokat a sajat sportjukban. Miutan kifutkaroztuk magunkat, este a hostel kocsmajaban kezdett gyulekezni a csoport, mert a tulaj karaoke versenyt hirdetett. Mint az lenni szokott, az elfogyasztott alkohol mennyisegevel forditott aranyban allt az enekles szinvonala. Hiaba, sok jo ember kis helyen is be tud rugni! :) Az egyik csaj viszont gyonyoruen elenekelte Didotol a White Flag cimu szamot. Az egesz csoportnak leesett az alla... de vegul megsem o nyert, hanem egy kis srac, aki valami Barbie girl szinvonalu szamot gagyogott el. Mondom en, hogy nincs igazsag a vilagon. Masnap kora reggel indultunk tovabb Queenstownba, a deli sziget talan legizgalmasabb varosaba. Queenstown a tizen- es huszonevesek Disney Land-je. Tobb extrem dolgot lehet ebben a 10.000 fot szamlalo varosban kiprobalni, mint sok millios varosban. Ennek megfeleloen kb. 10 percnyire Queenstowntol meg is alltunk a vilag elso hivatalos bungy-ugrohelyenek szinhelyen, az A. J. Hackett Bungy kozpontban, a Kawarau folyo mellett. Erdekes tudni, hogy a bungy gyokerei nem Europaba, de meg csak nem is Amerikaba nyulnak vissza, hanem egy csendes-oceani kis szigetre, Vanuatura. Itt ugyanis resze a ferfiva valas szertartasanak, hogy a fiatal ferfiak a labukra kotott lianra bizva eletuket a melybe vetik magukat. A nyolcvanas evekben A. J. Hackett nevehez fuzodik a biztonsagi megoldasok, szabadalmak kidolgozasa, melyek lehetove tettek, hogy ez az extrem sport elinduljon vilaghodito utjara. Itt a bungy centrumban levetitettek nekunk egy filmet a bungy ugrasokrol: Meg kell hagyni, meg mi is kedvet kaptunk hozza a film alapjan, de mivel en utalok mindent, ami a repulessel kapcsolatos, es mivel az extrem sportokra tervezett koltsegvetesunket is regen kimeritettuk, igy mindketten csak szemlelok maradtunk. Ezen a kepen peldaul a buszvezetonk, Emily veti a melybe magat: Valoszinuleg ugy gondoljatok, hogy az ejtoernyos ugras utan mit szamit mar a bungy, de ez nem teljesen igy van. A durva a bungy ugrasban az, hogy sokkal erosebb az emberben az ugynevezett ’ground rush’, ami magyarul annyit tesz, hogy mennyire szarik be az ember, amint latja a foldet kozeledni szabadeses kozben. Meg annyit a bungyrol, hogy Queenstownban van Uj-Zeland legmagasabb bungy ugrohelye is, a Nevis, amit a fenti videoban lathattok is. A Nevis a maga 134 meterevel a vilag harmadik legmagasabb bungy „ugrotornya”. Ha jol emlekszem, akkor a masodik Del-Afrikaban van, mig az elso Hong-Kongban (kb 200m!). Miutan aki akarta, kiugralta magat, elindultunk Queenstownba. Termeszetesen, mint utazasunk soran mindenhol, a busz megallt egy italboltnal a varoson kivul, hogy olcso piat vehessen mindenki maganak az estere, mivel egy kocsma-tura volt a soron kovetkezo program (mondanom sem kell, hogy Queenstown a partik fovarosa is egyben). Mi, a tobbiekkel ellentetben mar a masnapi turankat tervezgettuk a Fjordland Nemzeti Parkba. Miota Uj-Zelandon vagyunk, vartuk ezt a turat, mint a Messiast, mert az utazasi konyvek mind hiperlativuszokban beszeltek rola. Rudyard Kipling – tudjatok a Dzsungel konyvenek szerzoje – nevezte a vileg nyolcadik csodajanak. Annak erdekeben, hogy mindent rendesen meg tudjuk nezni, ne csak futolag egy buszrol, mar korabban eldontottuk, hogy berelt autoval tesszuk meg ezt a kb. 600 km-es utat. A tervezgetes kozben egy wales-i csaj is odaverodott hozzank, es megegyeztunk, hogy o is jon velunk - igy mar csak harmadolnunk kellett a koltsegeket. Masnap koran reggel jottek is ertunk az autokolcsonzobol, s elvittek a repterre, hogy felvegyuk a kocsit. A papirok alairasa utan kiderult, hogy a kocsi automata valtos. Ekkor fagyott az arcomra a mosoly, mivel a leghalvanyabb elkepzelesem sem volt, hogy mikent is kell vezetni egy automata kocsit. Persze ferfiui buszkesegem megakadalyozott abban, hogy megkerdezzem, hogy mit is jelentenek a kulonbozo betuk a valton, szoval mentem egy-ket probakort a parkoloban, es mire kiertunk az utra, mar egesz jol is ment a vezetes. Azt azert erdemes tudni, hogy kulonosen a deli szigeten nagyon kicsi a forgalom, meg a nagyobb varosokban is. Ez annak is koszonheto, hogy egy Nagy-Britannia nagysagu szigeten mindossze 4 millioan elnek, ebbol a deli szigeten pedig csak 1 millioan, szoval a szembejovo auto esemenyszamba megy. Az utunk elso szakasza nem volt tulsagosan izgalmas, lattunk szep tajakat, de semmi ahhoz foghatot, ami a nemzeti parkban vart rank. Delutan 2-re meg is erkeztunk Te Anauba, es azonnal a hostelunk fele vettuk az iranyt. Kesobb elmentunk turazni egyet a kornyeken, de mivel allandoan szemerkelt az eso, es a taj sem volt valami lenyugozo, igy nem sokara vissza is csavartunk a szallasra, hogy inkabb fozessel es blog irassal toltsuk az idot. Masnap reggel 8-kor felkerekedtunk, hogy megtegyuk a hatralevo 100 km-t Milford Soundhoz. Erdekesseg: A Milford Sound fjord 15 km melyen nyulik be Uj-Zeland belsejebe. A sziklafalak nehol 1200 m magasra emelkednek. Gyakran lehet latni delfint, fokat, pingvint, es neha meg balnak is elofordunak. Nem csak Uj-Zeland, de a Fold legcsapadekosabb helye a maga atlagosan 6800mm-es evi csapadekmennyisegevel. Akar 250mm eso is leesik 24 ora alatt. Ez annak tukreben is erdekes, hogy Magyarorszagon az atlag eves csapadekmennyiseg 500-1000mm! A fjordot csak 1812-ben fedezte fel egy welszi fokavadasz, mert a korabbi felfedezok nem mertek bemereszkedni a szuk tengerszorosba. Kozuton csak az 1940-es evek ota megkozelitheto, amikorra is sikerult elkesziteni a Homer-alagutat, ami 3.8 km hosszu. Ezen az alaguton evente mintegy fel millio turista halad at, ami Milford Soundot Uj-Zeland leglatogatottabb turista szenzaciojava teszi. Van meg egy masik utvonal is, a „Milford csapas”, de azon csak gyalog kozelitheto meg a fjord egy minimum 3 napos gyalogtura kereteben. Te Anau utan a taj egyre dimbes-dombosabba valt, majd hatalamas hegyek szegelyeztek utunkat, amelyekrol vizesesek folytak mindenfele, koszonhetoen annak, hogy 10 ora ota allandoan esett az eso. Eloszor kicsit le voltunk torve, hogy a hegyek mind felhobe burkoloztak, de kesobb rajottunk, hogy mennyire szerencsesek is vagyunk, mivel szaraz idoben alig egy-ket vizesest lattunk volna. Ekkor tudatosodott bennunk, hogy tenyleg a vilag egyik legszebb helyen jarunk (meg ha a kepek nem is mutatjak ezt igazan jol), es lepten-nyomon megalltunk, hogy kis fel oras turakat tegyunk az erdoben, illetve fenykepeket csinaljunk. Az erdei setarol csak annyit, hogy egyszeruen hatborzongatoan szep. En nem vagyok az erdei setak nagy kedveloje, de itt tatva maradt a szam. Olyan mintha egy mese diszletei koze csoppentunk volna – de legalabb is a Gyuruk uraba. Ha meg egyszer eljutunk Uj-Zelandra, akkor megcsinaljuk legalabb az egyik tobb napos fjordlandi turat is – ezert a meseszep tajert akar meg harom nap esot is kibirnank! A kb. 100 km-es utat Te Anau es Milford Sound kozott 5-6 ora alatt tettuk meg... minden 5 percben megalltunk valamit lefotozni. Tenyleg sajnalom azokat, akik egy napos busztura kereteben jonnek Milford Soundhoz, mert a buszrol negyed annyit nem latnak, mint mi (es kb. annyiba kerul nekik az ut, mint nekunk a 3 napos tura). A szallasunk, a Milford Sound Lodge egy nagyon baratsagos hostel volt, regenteg karosszekkel, mar csak egy nagy kandallo hianyzott volna. Sajnos az idojaras-elorejelzes szerint nem varhattunk jo idot az elkovetkezo napokban sem, szoval ugy dontottunk, hogy meg delutan megcsinaljuk a Milford Sound hajoturat, es masnap elindulunk vissza Queenstownba. A hajotura erdekes volt, bar messze nem annyira lenyugozo, mint a kocsiutunk. A legerdekesebb momentum az volt, amikor bementunk egy vizeses ala, es aki akart, az kinn maradhatott az elo decken. Termeszetesen, miutan magamra kaptam a vizallo szerkomat, kapva kaptam az alkalmon. A kapitany elore figyelmeztetett bennunket, hogy az ajtokat be fogjak zarni, szoval aki kinn van, az kinn is marad, amig ki nem jovunk a vizeses alol. Ez elriasztott nehany embert, de paran meg igy is keszen alltunk, hogy borig azzunk. Termeszetesen a tobbiek farmerben es cipoben alltak ki, ami nem tul jo otlet ugy, hogy nincs valtoruhaja az embernek... Livi a fotos munkakoreben jo munkat vegzett, nezzetek meg a fotokat. Azt hiszem jol erzekeltetik, hogy nem kicsit aztam el. :) Masnap a visszafele vezeto uton meg csinaltunk nehany fotot, de eso hianyaban mar joval kevesebb vizeses diszitette a hegyoldalakat. Este 5-re vissza is vittuk a kocsit, sutottunk egy jo kis rantott sajtot (a hostelben mindenki teljesen el volt ajulva, hogy mit eszunk), majd miutan meghanytuk-vetettuk, hogy mire maradt penzunk, arra a kovetkeztetesre jutottunk, hogy most mar csak ingyenes programokat szervezunk Queenstownban. Ennek szellemeben felmasztunk a varos fole tornyosulo hegyre, es lefele blicceltunk a felvonon. A hegyteto maga volt az extrem sport-orultek Mekkaja. Ki lehetett itt probalni a bungy-t, az extrem hegyi biciklizest, a flying fox-ot, es a luge-t. A luge olyasmi, mint a gokart, nagyon rajta is voltam eloszor, hogy kiprobaljam, de kesobb gyozott a jozan esz (Livi). Inkabb tartogatom a penzt valami erdekesebbbre, mint pl. capakkal valo merulesre. :) Na jo, csak vicceltem... vagy nem :) Amugy tenyleg akartunk a tengerben uszkalni, de nem capakkal, hanem delfinekkel, de sajnos csak varolistara tudtak bennunket rakni, szoval ezen tervunket fel kellett adnunk egy idore... talan majd Ausztraliaban, vagy Fidzsin. Queenstownbol egy egesz napos utazas utan jutottunk el Christchurchbe. Utkozben megneztuk a Tekapo tavat, es a tavolban fole tornyosulo Cook hegyet, ami Uj-Zeland legmagasabb hegye a maga 3754meterevel. Maga Christchurch, mint a deli sziget legnagyobb varosa, annyira nem ragadott magaval minket, bar lehuzni sem lenne igazsagos, mert nem volt mar idonk, hogy alaposan szejjelnezzunk. Viszont itt talalkoztunk utazasunk soran harmadszor magyarral, Nikivel, aki egy tok jo fej csaj. O lakokocsival roja immar harom honapja az utakat Uj-Zelandon, amibol egy honapot almaszedessel toltott. De lehet itt szedni kiwit is szezonjaban, es rengeteg emberre van szukseguk ilyentajt, szoval akinek van ideje, es nincs eleg penze, az ilyen modon is felfedezheti Uj-Zelandot. Termeszetesen ebben az esetben nem art egy munkara is jogosito vizumot kivaltani. Ez a bejegyzes sajnos egyben uj-zelandi utunk zaro fejezete is. Eppen az aucklandi repteren ulve irjuk ezeket a sorokat. A szivunk majd megszakad, hogy itt kell hagynunk ezt a gyonyoru orszagot, hiszen meg annyi mindent nem lattunk, annyi mindent nem meselhettunk el nektek. Azert remeljuk, tetszettek a leirasaink, es talan egyszer valaki ez alapjan kap kedvet, hogy ellatogasson a vilag ezen felere. Mi csak annyit mondhatunk, megert minden centet, hogy itt lehettunk. Ha nem lenne 16000 km-re az otthontol, es nem lennetek Ti, gondolkodas nelkul letelepednenk itt. De menni kell, es ki tudja, talan sikerul valami meg szebbet talalnunk az utunk kovetkezo allomasan Fidzsin. Addig is, kia’ ora!

Apropo, ki az, aki meztelenul is bevallalna a bungy-t? :)

A Ferenc Jozsef gleccser

Egy hosszu, atbuszozott nap utan keso este erkeztunk meg a Franz Josef neveztu falucskaba, mely a kozvetlen kozeleben levo gleccserrol kapta nevet. Eleg faradtak voltunk mire a hostelig elvanszorogtunk, ahol nem kis csalodasunkra nem talaltak a szobafoglalasunkat, majd bevallottak, hogy az o hibajukbol mar kiadtak masnak a nekunk szant szobat. Latva, hogy nem sok kell ahhoz, hogy ledobja az agyunk a lancot, a recepcios lany azonnal felajanlotta, hogy cserebe egy magasabb felszereltsegu szobat ad. Vas tyuk is talal szeget! A szobatol teljesen el voltunk ajulva, mert nem mostanban nezhettunk TV-t az agybol, de meg csak sajat furdoszobank is annyi volt, mint taposoaknan a labnyom, miota Uj-Zelandon vagyunk. Masnap reggel 8-kor kellett gyulekezni a turat szervezo ceg irodajaban, ahol eloszor is kiosztottak a turabakancsokat, vastag pamut zoknikat, a hagovasakat, valamint a vizhatlan dzsekiket es nadragokat. Rajtunk volt mar vagy 3-4 reteg ruha, szoval mire felvettunk mindent, amit rank adtak, majd felrobbantunk a hosegtol. Ezutan betereltek egy buszba mindenkit es kivittek a gleccser labatol nem messze levo parkoloig. Innen mar csak 40 percet kellett gyalogolnunk, hogy elerjunk a tura indulasi pontjaig. Erdekesseg: A gleccsert a maori nyelv nemes egyszerusegevel csak Ka Roimata o Hine Hukatere-nek hivjak, ami magyarul annyit tesz: a lavina lanyanak konnyei. A maori legenda szerint ugyanis egy maori lany konnyei fagytak meg es hoztak letre a gleccsert miutan megtudta, hogy a babaja lezuhant egy kozeli csucsrol. A gleccsert 1865-ben fedezte fel az osztrak szarmazasu Julius van Haast, es a csaszar tiszteletere Ferenc Jozsefnek nevezte el. Az utak kiepulesevel hamarosan turistaparadicsomma alakult a hely. Mind a Franz Josef, mind a Fox gleccser (ezek kb. 20 km-re fekszenek egymastol Uj- Zeland nyugati partjan) a legutobbi jegkorszak soran jottek letre kb. 15000 evvel ezelott. Ami kulonlegesse teszi ezeket a gleccsereket az europai tarsaikkal szemben, az az, hogy a tengerszinttol mindossze 240 meteres magassagban ernek veget, azaz a gleccser labanal mar egy esoerdoben talalja magat az ember. Ugyancsak erdekesseg, hogy mas gleccserek eves 10-20 meteres csuszasaval ellentetben itt naponta 2 ½ metert csuszik a jegfolyam. Ez egyreszt annak koszonheto, hogy a gleccser tetejen mert eves homennyiseg az egyik legmagasabb a vilagon, masreszt pedig mert a gleccser akkumulacios zonaja egy hatalmas fennsikon helyezkedik el, amit egy nagyon meredek hegyoldal kovet. A jeg mozgasa soran felgyurodik, osszetorik, barlangokat es mindenfele csodalatos formakat hozva letre, mint ahogy azt majd a fotokon is latjatok. Ja, es a jeg gyonyoru kekseget az akkumulacios zonajaban oxigenmentesen osszenyomott ho jegge valo fagyasa eredmenyezi. Visszaterve a nap esemenyeihez, a gleccser elso szakaszat csak bakancsban tettuk meg, mert a jeg egy hatalmas adag sziklat gorget maga elott, amit kisse nehezkes lett volna hagovassal a bakancsunkon megmaszni. Amint elertunk a jegfelszinre, a homerseklet dramaian esni kezdett (micsoda meglepetes), es azonnal elkezdtuk magunkra pakolni a korabban levetett ruharetegeket. Gyorsan felcsatoltuk a hagovasakat es jegcsakanyt is kaptunk, szoval legalabb is Sir Edmund Hillary-nek ereztuk magunkat. Mivel a jeg nagyon gyorsan mozog (bar ez szemmel nem lathato), szinte minden nap lehet talalni valami uj barlangot, vagy erdekes repedest, format a jegben, ami elozo nap meg nem volt ott. Talan ezert is birjak a turavezetok a heti 5-szori maszas. Herakleitosz jol ismert mondasat kicsit kifacsarva, soha nem lepnek ketszer ugyanarra a gleccserre… :) A turavezetonk, Pearl, egy 20 ev koruli maori lany volt, aki kicsit ugy tunt szamomra, mint aki az egesz ejszakat vegigdorbezolta, de lehet, hogy alapbol volt ilyen. Sajnos nem sok ertelmeset mondott, viszont annal tobbet jart a keze: faradhatatlanul vagta a ki a lepcsofokokat a jegben, hogy minel jobban megkonnyitse szamunkra a maszast. Utkozben ratalaltunk egy jegbarlangra, ahova gyorsan le is ereszkedtunk, de mivel felig meg volt telve vizzel, igy csak Pearl maszott vegig rajta, hogy megnezze, hogyan lehetne jarhatova tenni szamunkra is. A jegbarlang egyes reszei nagyon szukosek voltak (vagy nekunk nem kellett volna bekajalni elozo este:) ), szoval a klausztrofobiaval kuszkodoknek semmikeppen nem ajanlanam, de esztetikailag mindenfelekeppen ez volt az egyik csucspontja a turanak. Az idojaras tekinteteben is hatalmas szerencsenk volt, mert itt evente kb. 200 nap esik az eso (ez 6-8 meter csapadekot jelent eves szinten), de nekunk sikerult eppen napos idot kifognunk. Elozo nap beszeltunk egy amerikai csajjal, aki borig azott aznap… tobbek kozott felkeszuletlensegenek is koszonhetoen. Mindig el is csodalkozunk Livivel, hogy mennyi olyan emberrel talalkozunk, aki eljon Uj-Zelandra ugy, hogy nincs peldaul hosszu nadrag, meleg pulcsi vagy rendes cipo nala. A deli sziget nyugati partjan aprilisban (a mi oktoberunkhoz hasonloan) eleg jo zimankos ido tud lenni, es az eso is szinte minden nap esik. Ahhoz szerintem meg utikonyvet sem kell olvasni, hogy felerje az ember esszel, hogy lennie kellene egy-ket melegebb ruhajanak… Na, de sok beszednek, sok az alja. Ime itt vannak a kepek:

A deli sziget: Nelson - Abel Tasman National Park - Barrytown

Alig 3 oras komputazas utan megerkeztunk Uj-Zeland nagyobbik, deli szigetere. Pictonban mar vart bennunket egy ujabb STRAY busz, ahonnan elso uticelunk egy borospince volt. A deli sziget eszaki resze (Marlborough) hires a jo borokrol, ami reszben annak koszonheto, hogy itt a legmagasabb a napsuteses orak szama egesz Uj-Zelandon. Az errol a teruletrol szarmazo borok nagyon dragak Angliaban, szoval gyorsan vettunk is egy uveg Savignon Blanc-ot a szukosebb idokre. Innen, a “napsutestol” megreszegedve, vidaman indultunk tovabb Nelson fele. Nelson olyan Uj-Zelandon, mint Florida Amerikaban: sok ember nyugdijba menetel utan itt telepszik le, es ennek megfeleloen egy nyugodt kis varos, ahol a hazarak az egeket verdesik.. Amiert mi megis megalltunk itt, az az volt, hogy en ki akartam probalni a kite-szorfot. A kite-szorfnek nincs magyar megfeleloje, talan ugy lehetne leforditani, hogy sarkany szorfozes. Nem is probalom koptatni a billentyuzetet, hogy elmagyarazzam, ime itt egy video: Hat nem allati?!?! Miutan olvastam a neten, hogy vannak egy napos kurzusok kezdoknek egesz kedvezo aron, alig vartam, hogy kiprobaljam. Nemetorszagban, Lipcse mellett mar lattam embereket kite-szorfolni, es azota is dedelgetett almom volt, hogy egyszer kiprobaljam en is. Sajnos ennek az alomnak meg varnia kell egy kicsit, mert mint a hostelben kiderult, az interneten talalhato arakat mar evek ota nem frissitettek, es kb. ketszer annyiba kerul minden, mint azt en eredetileg gondoltam. Igy sajgo szivvel, de fel kellett adnom a kite-szurfinget egy idore. Majd Tajfoldon talan… ott elmeletileg sokkal olcsobb is lenne. Szoval ennek koszonhetoen Nelsonban ragadtunk ket napra, de nem bantuk, mivel a hostel biciklijeit ingyen hasznalhattuk. Igy amikor eppen nem a blogot szerkesztettuk, akkor a tengerparton suttettuk a hasunkat. A harmadik napon tovabbutaztunk az Abel Tasman Nemzeti Parkba, mely a vilagorokseg reszet kepezi (valljuk be, szinte minden az, itt Uj-Zelandon). Mint ahogy azt mar leirtam egy korabbi blog bejegyzesben, Abel Tasman nevehez fuzodik Uj-Zeland felfedezese. Az ejszakat a The Barn nevezetu kempingben toltottuk egy aranyos kis fahazban. Sajnos az Angliaban megszokottakhoz hasonloan sem a szigeteles, sem a futes nem emelte a haz komfortfokozatat. Ennek megfeleloen iszonyat hideg volt az ejszaka. Volt rajtunk cicanadrag, ket pulcsi, egy halozsak es egy paplan es meg igy is fogvacogva aludtunk el. Masnap reggel egy elmeny volt a nyitott zuhanyzo hasznalata. Felmelegedni csak abban a kisbuszban sikeredett, ami a tengerpartra vitt le bennunket, hogy elkezdhessuk kajakturankat. Mire kiertunk a tengerre, mar egy cseppet kevesbe faztunk, es 100 meter lapatolas utan mar a ruhakat tepkedtuk magunkrol. A kajaktura soran lattunk fokakat, meduzakat, egy pingvint es meg nehany rajat is. Sajnos nem sikerult jo fotokat csinalni roluk, de hihetetlen elmeny volt termeszetes kozegukben latni ezeket az allatokat. 2-3 ora evezes utan kievickeltunk egy szep homokos tengerpartra. Itt ledoltunk egy picit, megettuk az ebedunket, es innen ugy terveztuk, hogy gyalog megyunk vissza a szallasunkra egy tengerparti utvonalat kovetve. Ez egy kb. 12 km-es tura, ami a tongariroi atkeles utan mar meg sem kottyant nekunk. A fotok sajnos megint nem mutatjak meg mennyire szep is volt a taj, de azert remelem igy is elvezni fogjatok oket. Visszatekintve, most mar latom, hogy kellett volna vennunk egy sokkal jobb fenykepezogepet, de hat mindig tanul az ember… A nemzeti parkbol egy majd fel napos buszozas utan ertunk az arcpirito nevu Punakaiki sziklakhoz, amelyet Palacsinta sziklanak is szoktak hivni. Ezek a gyonyoru sziklaformak 35 millio eve elo tengeri organizmusokkent kezdtek, melyek miutan elpusztultak, vastag meszkoretegeket kepeztek a tenger aljan. Kesobb ugyanazok az erok, amik a Deli Alpokat - a deli sziget hegyvonulatat – is magasba emeltek, feltoltak a tengerfeneken levo meszko reteget, s igy ma lelegzetelallito sziklakkent lathatjuk oket. Amit a tudosok meg ma sem ertenek, az az, hogy miert lett a meszko ilyen retegezett. Ime itt egy kep a Palacsinta szikakrol: Szerencsere a Palacsinta sziklak utan mar csak 15 percet kellett utaznunk, hogy elerkezzunk aznapi szallasunkra, Barrytownba, egy lepukkant kocsmaba/szallodaba. Barrytown lakossaga a legfrissebb nepszamlalas szerint 62 fo, szoval igazabol nem is ertettuk, miert is hozott ide STRAY bennunket. Kesobb tudtuk csak meg, hogy a hely tulajdonosa egy ex-STRAY sofor, aki kilobbizta, hogy legyen nala is egy kotelezo megallo. Hiaba, vannak dolgok, amik mindenhol ugyanugy mukodnek… :) Megerkezesunkkor mindenki ravetette magat a konyhara, amibe ketten fertunk volna el kenyelmesen. Elmeny volt egymas sarkara taposva kajat csinalni. Vacsora utan mindenki valasztott maganak valami jelmezt, mert estere beoltozos bulit hirdetett a tulaj. A legjobb jelmez tulajdonosa pedig egy egyet fizet kettot kap bungy ugrast nyer Queenstown-ban, utazasunk kovetkezo allomasan. Az este mottoja: “Anything goes”, azaz barmit lehet viselni… A kocsma falat diszito kepek ramutattak arra, hogy az elottunk itt megszallo STRAY csoportok egyik-masikanak sikerult eleg komolyan torzulniuk. Roviden nagyon durva esteket latott ez a hely... Livi nem erezte jol magat, szoval o hamar feladta a harcot es 9-kor mar fujta is a kasat. En 9:30 korul csatlakoztam a mar enyhen kapatos csoporthoz a kocsmaban, es figyeltem, hogy a jo angolszasz szokasoknak megfeleloen mikent isszak magukat az asztal ala nehany bugyuta ivojatek segitsegevel. En megalltam 3 pohar sornel, es megprobaltam inkabb arra koncentralni, hogy minel tobb emberrel osszespanoskodjak. A legtobb pasi nonek oltozott, ami nagy sikert aratott a lanyok koreben. Szoval mindent osszevetve jol sikerult az este, meg ha maga a hely nem is volt a legjobb. Tudtommal aznap este semmi olyan nem tortent, ami kesobb felkerulhetett volna a falra, de jobb is ez igy…