A deli sziget: Nelson - Abel Tasman National Park - Barrytown

Alig 3 oras komputazas utan megerkeztunk Uj-Zeland nagyobbik, deli szigetere. Pictonban mar vart bennunket egy ujabb STRAY busz, ahonnan elso uticelunk egy borospince volt. A deli sziget eszaki resze (Marlborough) hires a jo borokrol, ami reszben annak koszonheto, hogy itt a legmagasabb a napsuteses orak szama egesz Uj-Zelandon. Az errol a teruletrol szarmazo borok nagyon dragak Angliaban, szoval gyorsan vettunk is egy uveg Savignon Blanc-ot a szukosebb idokre. Innen, a “napsutestol” megreszegedve, vidaman indultunk tovabb Nelson fele. Nelson olyan Uj-Zelandon, mint Florida Amerikaban: sok ember nyugdijba menetel utan itt telepszik le, es ennek megfeleloen egy nyugodt kis varos, ahol a hazarak az egeket verdesik.. Amiert mi megis megalltunk itt, az az volt, hogy en ki akartam probalni a kite-szorfot. A kite-szorfnek nincs magyar megfeleloje, talan ugy lehetne leforditani, hogy sarkany szorfozes. Nem is probalom koptatni a billentyuzetet, hogy elmagyarazzam, ime itt egy video: Hat nem allati?!?! Miutan olvastam a neten, hogy vannak egy napos kurzusok kezdoknek egesz kedvezo aron, alig vartam, hogy kiprobaljam. Nemetorszagban, Lipcse mellett mar lattam embereket kite-szorfolni, es azota is dedelgetett almom volt, hogy egyszer kiprobaljam en is. Sajnos ennek az alomnak meg varnia kell egy kicsit, mert mint a hostelben kiderult, az interneten talalhato arakat mar evek ota nem frissitettek, es kb. ketszer annyiba kerul minden, mint azt en eredetileg gondoltam. Igy sajgo szivvel, de fel kellett adnom a kite-szurfinget egy idore. Majd Tajfoldon talan… ott elmeletileg sokkal olcsobb is lenne. Szoval ennek koszonhetoen Nelsonban ragadtunk ket napra, de nem bantuk, mivel a hostel biciklijeit ingyen hasznalhattuk. Igy amikor eppen nem a blogot szerkesztettuk, akkor a tengerparton suttettuk a hasunkat. A harmadik napon tovabbutaztunk az Abel Tasman Nemzeti Parkba, mely a vilagorokseg reszet kepezi (valljuk be, szinte minden az, itt Uj-Zelandon). Mint ahogy azt mar leirtam egy korabbi blog bejegyzesben, Abel Tasman nevehez fuzodik Uj-Zeland felfedezese. Az ejszakat a The Barn nevezetu kempingben toltottuk egy aranyos kis fahazban. Sajnos az Angliaban megszokottakhoz hasonloan sem a szigeteles, sem a futes nem emelte a haz komfortfokozatat. Ennek megfeleloen iszonyat hideg volt az ejszaka. Volt rajtunk cicanadrag, ket pulcsi, egy halozsak es egy paplan es meg igy is fogvacogva aludtunk el. Masnap reggel egy elmeny volt a nyitott zuhanyzo hasznalata. Felmelegedni csak abban a kisbuszban sikeredett, ami a tengerpartra vitt le bennunket, hogy elkezdhessuk kajakturankat. Mire kiertunk a tengerre, mar egy cseppet kevesbe faztunk, es 100 meter lapatolas utan mar a ruhakat tepkedtuk magunkrol. A kajaktura soran lattunk fokakat, meduzakat, egy pingvint es meg nehany rajat is. Sajnos nem sikerult jo fotokat csinalni roluk, de hihetetlen elmeny volt termeszetes kozegukben latni ezeket az allatokat. 2-3 ora evezes utan kievickeltunk egy szep homokos tengerpartra. Itt ledoltunk egy picit, megettuk az ebedunket, es innen ugy terveztuk, hogy gyalog megyunk vissza a szallasunkra egy tengerparti utvonalat kovetve. Ez egy kb. 12 km-es tura, ami a tongariroi atkeles utan mar meg sem kottyant nekunk. A fotok sajnos megint nem mutatjak meg mennyire szep is volt a taj, de azert remelem igy is elvezni fogjatok oket. Visszatekintve, most mar latom, hogy kellett volna vennunk egy sokkal jobb fenykepezogepet, de hat mindig tanul az ember… A nemzeti parkbol egy majd fel napos buszozas utan ertunk az arcpirito nevu Punakaiki sziklakhoz, amelyet Palacsinta sziklanak is szoktak hivni. Ezek a gyonyoru sziklaformak 35 millio eve elo tengeri organizmusokkent kezdtek, melyek miutan elpusztultak, vastag meszkoretegeket kepeztek a tenger aljan. Kesobb ugyanazok az erok, amik a Deli Alpokat - a deli sziget hegyvonulatat – is magasba emeltek, feltoltak a tengerfeneken levo meszko reteget, s igy ma lelegzetelallito sziklakkent lathatjuk oket. Amit a tudosok meg ma sem ertenek, az az, hogy miert lett a meszko ilyen retegezett. Ime itt egy kep a Palacsinta szikakrol: Szerencsere a Palacsinta sziklak utan mar csak 15 percet kellett utaznunk, hogy elerkezzunk aznapi szallasunkra, Barrytownba, egy lepukkant kocsmaba/szallodaba. Barrytown lakossaga a legfrissebb nepszamlalas szerint 62 fo, szoval igazabol nem is ertettuk, miert is hozott ide STRAY bennunket. Kesobb tudtuk csak meg, hogy a hely tulajdonosa egy ex-STRAY sofor, aki kilobbizta, hogy legyen nala is egy kotelezo megallo. Hiaba, vannak dolgok, amik mindenhol ugyanugy mukodnek… :) Megerkezesunkkor mindenki ravetette magat a konyhara, amibe ketten fertunk volna el kenyelmesen. Elmeny volt egymas sarkara taposva kajat csinalni. Vacsora utan mindenki valasztott maganak valami jelmezt, mert estere beoltozos bulit hirdetett a tulaj. A legjobb jelmez tulajdonosa pedig egy egyet fizet kettot kap bungy ugrast nyer Queenstown-ban, utazasunk kovetkezo allomasan. Az este mottoja: “Anything goes”, azaz barmit lehet viselni… A kocsma falat diszito kepek ramutattak arra, hogy az elottunk itt megszallo STRAY csoportok egyik-masikanak sikerult eleg komolyan torzulniuk. Roviden nagyon durva esteket latott ez a hely... Livi nem erezte jol magat, szoval o hamar feladta a harcot es 9-kor mar fujta is a kasat. En 9:30 korul csatlakoztam a mar enyhen kapatos csoporthoz a kocsmaban, es figyeltem, hogy a jo angolszasz szokasoknak megfeleloen mikent isszak magukat az asztal ala nehany bugyuta ivojatek segitsegevel. En megalltam 3 pohar sornel, es megprobaltam inkabb arra koncentralni, hogy minel tobb emberrel osszespanoskodjak. A legtobb pasi nonek oltozott, ami nagy sikert aratott a lanyok koreben. Szoval mindent osszevetve jol sikerult az este, meg ha maga a hely nem is volt a legjobb. Tudtommal aznap este semmi olyan nem tortent, ami kesobb felkerulhetett volna a falra, de jobb is ez igy…